Mithrill
Skip

Első Lépések

Karakterfejlesztés

                Ahogy a karakter járja a világot, tanul és fejlődik. A játék nyelvén gyűjti a fejlődéspontokat, amiket csak és kizárólag a mesélőtől kaphat. A játékban a fejlődés az úgynevezett fejlődéspontokra épül, rövidítve FP.  Minden a karaktert érintő fejlődés ebből származik, tulajdonságot, képzettséget, sőt még néhány előnyt is lehet fejleszteni, felvenni vagy pár hátrányt ledolgozni. A fejlődés akkor következik be, amikor a szükséges utolsó fejlődéspontot is elköltötte a karakter. Persze a játékban ez nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem egy folyamat, amit vagy lejátszanak a karakterek, vagy nem. Az is kihívás lehet, hogy a karakter találjon egy mestert magának, ha valamilyen ritkább képzettséget szeretne tanulni. Mert a tudás hatalom.
 
                FONTOS! Minden fejlesztés lépcsőzetes, és egyszerre csak egy ponttal lehet fejleszteni mind a képzettségeket, mind a tulajdonságokat.
 

Tulajdonságok fejlesztése

 
                Egy tulajdonság fejlesztése kétszer annyi fejlődéspontba kerül, mint a tulajdonság jelenlegi szintje. Egy humanoid karakter tulajdonságainak értéke 1-10-ig terjedhet plusz-minusz a faji módosítók. Pl. egy ork ereje akár 12 is lehet, ami rendkívül magas, míg egy tündének maximum 8. Egy alá nem mehetnek a tulajdonságok. Ha ez mégis megtörténne, és a hatás maradandó, a karakter meghal.
 

Előnyök, hátrányok és a fejlődéspont

 
                Lehetőség van fejlődés pontokból előnyöket felvenni, hátrányokat ledolgozni, ám ekkor 1 előnypont pont 5 fejlődéspontba kerül. Persze vannak hátrányok, amiket lehetetlen ledolgozni és előnyök, amiket csak induláskor lehet felvenni. Például lábak nem nőnek vissza maguktól stb.
 

Képzettségek fejlesztése

 
                A képzettségek fejlesztése nem minden esetben magától értetődő. Hiszen ha a karakternek nincs tudomása az adott képzettségről nem is, tanulhatja azt. Továbbá egy mestertől tanulni sokkal könnyebb, mint egymagadban a mező közepén. Mesternek számít az, akinek a tanulni kívánt képzettség szintje 2-vel meghaladja a karakter képzettségének szintjét. Ebben az esetben nem sújtják a karaktert negatívumok a tanulásban. Ha a karakter és a mester közt elmúlik a 2 szintnyi különbség, a mester már nem tud olyan dolgot mondani, amit a tanuló a hasznára fordíthatna. Ilyenkor vagy keres a karakter egy másik mestert, vagy magától tanul. Ha valakinek nincs mestere, vagy nem talál a képzettséghez, az alábbi negatívumok sújtják:
 
                Új képzettség felvétele +2 FP-be kerül
                Meglévő képzettség fejlesztése +1 FP-be kerül
                A tanulási idő megduplázódik (kívánt szint * 2 hét)
 
                Árkánumok felvételéhez szükség van valamilyen forrásra, a legjobb egy mester, de egy jó könyv is megteszi, azonban ilyenkor nincs mestered, de legalább tanulhatsz.
                A misztikus képességek felvétele csak mesterrel lehetséges.
                A képzettség rangok mutatják meg, hogy milyen nehéz lesz fejleszteni egy abba a kategóriába eső képzettséget. Figyeljünk arra, hogy vannak olyan képzettségek, amik több kategóriába is beletartoznak. Ilyen képzettség fejlesztése esetén a nekünk kedvezőbb kategóriát vegyük figyelembe.
                Tehát meglévő mester esetén: Egy képzettség fejlesztése annyi fejlődéspontba kerül amennyi a képzettség jelenlegi szintje plusz a képzettségkategória rangja az adott karakternél.
            A képzettségek tanulásának ideje mester esetén: kívánt szintnyi hét.
Példa:

Ha a harci képzettségkategória első rangú a karakternek, akkor minden harci képzettség fejlesztése egy ponttal kerül többe, mint a képzettség jelenlegi szintje. Például ha egy harcosnak 3. szintű a fegyverforgatás szakértelme (ami harci képzettség) ezt négy fejlődéspontért növelheti 4-esre. Ám ha a lovaglás képzettségét szeretné növelni, az már kicsit nehezebb lesz, mert ez már világi képzettség, és a harcos kasztnak ez másodlagos képzettségkategória. Tehát ha a 2. szintű lovaglás szakértelmét szeretné növelni 3-asra, az már 4 fejlődéspontba kerül. Ha valamilyen alvilági képzettséget szeretne fejleszteni a harcosunk, akkor az alvilági képzettség +2 fejlődéspontba kerülne, mivel az is 2. rangú. Egy tudományos képzettség fejlesztése a legnehezebb számára, ennek fejlesztése tudományos képzettségszint +3 fejlődéspontba kerülne.
Ha egy új képzetséget szeretne megtanulni a karakter, akkor az annyi FP-be kerül amennyi a képzettség képzettségkategóriájának a rangja az adott karakternél.
                A fentiekből is látszik, hogy a karaktereknek általában akkor éri meg képezni magát, ha megfelelőek a körülmények. Például visszatér iskolájába, vagy hosszabb időt tud együtt tölteni a mesterével. Mester lehet egy képzettebb játékos is!

 

Árkánumok fejlesztése, tanulása

 
                Az árkánumokat rangsorolni kell, amit a megtanulásuk sorrendje mutat. Ez adja az árkánum rangot. Akár hatodrangú árkánumot is tanulhat a karakter, de ez sok fejlődéspontjába kerül. Az árkánum a tudományos képzettségek kategóriájához tartozik, tehát bárki, aki talál magának mestert, forrást, megtanulhatja őket. Ám a varázslókon és a papokon kívül ez szinte mindenkinek nehezebb, mivel más kasztoknak a tudományos képzettségkategória jellemzően nem elsőrangú.
                Egy árkánum képzettség fejlesztése annyi fejlődéspontba kerül, amennyi az árkánum képzettség jelenlegi szintje plusz a tudományos képzettségkategória rangja plusz az árkánum rangja-1 az adott karakternél.
Példa:

Amennyiben a tudományos képzettségkategória 1. rangú az adott karakternél az elsőrangú árkánumot mindig árkánumszint +1 fejlődéspontért lehet fejleszteni, Egy másodrangú árkánumot árkánumszint +2 fejlődéspontért lehet fejleszteni. Egy harmadrangú árkánumot árkánumszint +3 fejlődéspontért lehet fejleszteni. Egyetemet végzett varázslók esetében további árkánum felvétele értelemszerűen 3 fejlődéspontba kerül. Hiszen minden árkánum, amit nem kap meg induláskor, harmadrangúnak számít. Egy harcosnak a tudományos képzettségek harmadrangúak, azaz egy elsőrangú árkánum megtanulása 3 fejlődéspontba kerül. Ekkor ez 1. szintű lesz. Ha ezt fejleszteni szeretné 2. szintre akkor 4 fejlődéspontot kell erre költenie és így tovább. Ha a harcos valamilyen különös ok miatt fel szeretne venni egy másodrangú árkánumot is, az már 4 fejlődéspontjába kerül. Ha ezt a másodrangú árkánumát szeretné fejleszteni 1. szintről 2. szintre, akkor ez 5 fejlődéspontjába kerül. Ha harcosunk teljesen megbolondult, és felvett öt árkánumot, és a hatodik árkánumát is meg akarja tanulni, nos ez neki 8 fejlődéspontjába kerül. Majd ezt fejleszteni 1. szintről 2. szintre 9 fejlődéspontba kerül. Egy lovagnak némileg könnyebb a dolga mivel neki a todományos képzettségkategória másodrangú. Tehát egy elsőrangú árkánum megtanulása neki a képlet alapján 2 fejlődéspontba kerül. Egy hatodrangúé pedig 7 fejlődéspontba.

Szabálykönyv