Mithrill
Skip

Szabálykönyv

Karma és a Pap

                Az egyszerű halandók, ha meghalnak, általában egy rövid ideig még testük körül téblábolnak, aztán megfeledkeznek valamikori énjükről, megkeresik következő életük színterét, és újjászületnek, újra meg újra. Azonban, ha a léleknek valami rendkívül fontos elintézetlen ügye maradt a régi énje múltjából, az öntudat nem hagyja, hogy a lélek felejtsen, arra kényszerülve, hogy valamilyen módon megoldja problémáját. Ha ezzel végzett, elmúlhat, és felszabadulhat. Bárhogy is történik, ez a lélek semmit sem vihet át a következő életébe. Azonban a lelkek útját magasabb erők figyelik, mind életében, mind halálában. Tettei nem múlnak feledésbe. Bár énje elmúlik, a következő életét is befolyásolják majd korábbi cselekedetei. Ezt hívjuk karmának. A karmát tekintsük úgy, mint egy tulajdonságot, amit nem fejleszthetünk fejlődéspontból. A karmát minden lélek tovább hordozza, bár új életében szabadon választhat, hogy folytatja-e a korábban járt ösvényt, vagy letér róla egy másikra. Karmát a mesélő oszthat a játékosoknak. A karmának két fajtája van: jó és gonosz.

                A karma nem lineárisan szerezhető. Azaz ha valaki szándékosan megöli első békés ártatlan áldozatát, akkor kaphat egy karmát, ami elmozdítja megítélését a jóság és a gonoszság istenei szemében. Ám a második gonosz karma megszerzéséhez már ennyi nem elég. Ezt még viszonylag könnyen ledolgozhatja egy hasonlóan súlyos jó cselekedettel. Mondjuk, önzetlenül feláldozza, kockáztatja az életét másért. Ekkor, ha korábban volt egy gonoszság karmája, az elmúlik, és ismét semleges lesz. Ha nem volt, akkor eltolódik a jóság ösvénye felé. Mindenesetre egy velejéig romlott tömeggyilkos, akinek már van 3 gonoszság karmája, annak ez kevés, bár kezdetnek megteszi, ha továbbra is a jóság ösvényét járja, elérheti a megbocsátást.

Pap

                  Ha a karakter elér, vagy az előző életeiben már elért 3 karmát az ösvények egyikén, az ösvényt követő erők felkeresik, és felajánlják, hogy tudatosan folytassa útját tovább az ösvényen. Ha nem fogadja el, semmi sem változik életében, de néha a jövőben megkeresik még. Amennyiben a karakter elfogadja ezt a paktumot, innentől ebben az életében az ösvény istenének papja lesz. Olyan belsőséges kapcsolat alakul ki istenével, és annak lényeivel, amin keresztül olyan energiákat kaphat, amelyek segítségével tovább erősítheti istene hatását a világra. A karakter papi hatalma csakis annak az ösvénynek a karmájától, függ, amelyen paktumot kötött. Istene karmái alapján adja számára a hatalmat kötött varázslatok, jutalmak, szolgák képében. Egy pap lehet árkánum használó is, a kettő nem zárja ki egymást.

Válaszd ki hát istened a panteonból, és kövesd őt mindenen keresztül. Az isteneket megtalálod a világleírás résznél.

Hatalom

                A pap nem varázspontokkal rendelkezik, hisz ez a hatalom nem a saját képességiből származik, a pap hatalompontokkal rendelkezik, rövidítve HP. A hatalompontokat a következőképpen kapjuk meg: fogjuk a karmát, és megszorozzuk 3-mal, azaz HP=KARMA*3. A hatalompontokat naponta egyszer, ima után szerezhetjük vissza. Annyi hatalom pontot kapunk, ahányas a karmánk. Tehát ha valakinek 5-ös a karmája, az napi maximum 5 hatalompontot tud így visszaszerezni.

                Varázslatai, csodái nehézségét ösvényhasználat próbával kell megdobnia. Azaz levonja hatalompontjaiból a varázslat költségét, aztán dob karma számú kockával ösvényhasználat célszámra. Ha megvan a varázslat nehézsége, a varázslat létrejön.

                A pap kötött varázslatokat kap istenétől, ám ha képes nyersmágiára is, képes lesz kihasználni az ösvény teljes erejét. Azaz a kapott varázslatokat kedvére módosíthatja (hatótáv, kiterjesztés, forma, stb.). Sőt, ha képes rúnamágiára, akkor készíthet varázstárgyakat is, akár a varázslók.
 

Szabálykönyv