Mithrill
Skip

Fajok

Emberek

               Az emberek Mithrill világán nem mondhatók egyeduralkodónak. Ráadásul különböző rasszaik és érdekcsoportjaik sem tartanak össze. Bár származásuk közös, ezt ők már rég elfeledték, vagy csak a mesékben van jelen. Amit azonban nagy gondolkodóik sejtenek, hogy Mithrillen nem számítanak az őslakosok közé. Persze ez nem akadályozza őket abban, hogy terjeszkedjenek, ameddig csak lehet. Csak a hajdani gigantikus csatamezők és a jelenkor kisebb csatái emlékeztetik őket, hogy ezt nem mindenki nézi jó szemmel. Fajuk valódi sorsával, céljával már nincsenek tisztában.
Az emberek bármivé fejlődhetnek, ezzel az ősi fajok is tisztában vannak, ezért is lehetnek ma az emberek köztük. Közös jellemzője minden embernek a gyors tanulás, talán rövid életüket ellensúlyozza ez a képesség. Amit ők nem tudnak az, hogy a tündék hozták őket először erre a világra valamikor tízezer éve, hogy segítsék harcukat elfajzott testvéreik, a sötét tündék ellen. Az emberek akkoriban nomádként éltek, és igen jó harcosok voltak, akár csak mostani nomád leszármazottaik. Ezért volt rájuk szükség, hogy harcoljanak. Cserébe a tündék megtanítottak nekik olyan tudományokat, amelyek létezéséről addig nem is álmodtak. Azonban ahogy az lenni szokott, a tervek nem egészen úgy alakultak, ahogyan azt várták. Lassan az emberek elfordultak a tündéktől, és csak egy maroknyian maradtak hűek hozzájuk, bár pár ezer év múlva már ők sem érezték szükségét a véres harcoknak. Népességük is két részre szakadt: azokra, akik az ősi tradíciókat akarták követni, ők lettek a mostani nomádok atyjai, és azokra, akik a tündék által adott tudományokat részesítették előnyben, ők lettek a civilizáltak. Ez a törés komoly feszültségforrás volt jó kétezer éve, ami nyomokban ma is fellelhető a két csoport között. Ezt tetézi, hogy pár nomád törzset az ősi fajok máig manipulálnak, titokban uralnak bábokon keresztül. Ezért lehet, hogy a nomádok lassan egymás ellen is elkezdetek harcolni, és némely hordájuk teljesen eltávolodott mindattól, amire régen oly büszkék voltak.
                Várható életkor 65 év.
 

Nomád (barbár)

 
                A nomádok világa durva és civilizálatlan. Nomád életmódot folytatnak, és komoly létszámú törzseik vannak. Hét jelentősebb törzs van, amelyek törzsi szokásokban, hitben is különböznek: Vérivók, Kiáltók, Vadak, Felföldiek, Égiek, Farkasok, Látók. A nomádok a törzseken belül családokban élnek, amik folyton vándorolnak, és függetlenek egymástól. Vannak kicsik, és egészen nagyok is. Agresszívabb törzseknél nem ritka, hogy a családok egymás ellen fordulnak, bár a törzsfő ezt sosem nézi jó szemmel, és rendet rak, ha kell. Bár gyakoriak a leányszöktetések, rablások, a családok, törzsek között ez nem szokott kiváltani semmi különöset, hisz mindenki tudja, hogy az életben mindenért meg kell küzdeni, a szép leányzó sem kivétel ez alól.
 
Jellemző kasztok: harcos, sámán (pap), rabló
 
Választható faji előnyök:
-Erdőjáró
-Szívós
-Mindenevő
 

Civilizált

               
A civilizált emberek királyságokban élnek. Ők vannak többségben. Azonban ez csak a puszta létszámukra vonatkozik. A nomádok ugyanis több és jobb harcost tudnak kiállítani kevesebb emberből, mint civilizált társaik. Viszont a tudományok mégis a királyságok felé billentik a mércét. Az összecsapások mindennaposak a királyságok és a nomádok között. Főleg a Vérivók és a Vadak nem kívánatosak a királyságok területén. Jelenleg négy királysága létezik az embereknek: Mennyei fény, Hold, Ősi, Birodalom (amely a volt Nap és a Kard királyságból áll).
               
                Jellemző kasztok: A sámán kivételével bármi
 
Választható faji előnyök:
-Szép
-Örökség
-Nyelvismeret
 

Szabálykönyv